Az egyik karambol súlyos volt, a másik kettő inkább látványos, bár az egyik vétkes sofőr, aki Mezőkövesdnél csapta oda, ráadásul alkoholt is fogyasztott. A keddi nap nem az M3-ason közlekedőké lett, amit végül este egy negyedik nagy baleset zárt le.
Tovább olvasomCímke: ittas
Megverte ivócimboráját, mert kiömlött miatta a söre
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen súlyos testi sértés bűntette miatt, aki a rá eső ittas férfinek azért okozott súlyos sérüléseket, mert miatta kiömlött az itala.
Tovább olvasomElütött autójával egy nőt az ózdi fideszes képviselő, a szonda pedig alkoholt jelzett
Obbágy Csaba súlyos sérülést okozott a hölgynek, az alkoholos befolyásoltságra ugyan próbált magyarázatot adni, de így is lemond a kormánypárti képviselő, aki egyébként “hivatalos harcos” is.
Tovább olvasomKimaxolta a szabálytalanságokat az ózdi sofőr
A borsodi rendőrök a napokban szűrtek ki a forgalomból egy ózdi sofőrt, aki annyi szabályt szegett meg egyszerre, hogy az még a hatóságokat is meglepte.
Tovább olvasomIttas sofőröket fogtak a BAZ megyei rendőrök
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizenhat ittas, illetve két bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év tizennegyedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
Tovább olvasomUgye, hogy nem csak a miskolci villamos láthatatlan? Két nap, két baleset a síneken
Mindkét karambol a fővárosban történt, egy BMW-s és egy Mercedes-sofőr karambolozott a sárga villamosokkal, mindezt az elmúlt hét során. Előbbinél állítólag rosszullét játszott közre, utóbbi pedig hihetetlen módon, az elválasztó félgömbökön keresztül akart megfordulni, de éppen jött a “láthatatlan” villamos.
Tovább olvasomMáskor se tegyük, de a napokban végképp ne üljünk volán mögé, ha alkoholt ittunk
A rendőrség fokozott ellenőrzést tart egész héten, hogy kiszűrjék az ittas és bódult állapotban volán mögé ülőket.
Tovább olvasomEgy BAZ megyei férfi kis híján halálra verte a feleségét
Olyan hosszasan ütlegelte a nőt az elkövető, hogy csak a gyors műtét tudta megmenteni az asszony életét. Elképesztő erőszak BAZ megyében.
Tovább olvasomEgyetlen ökölcsapás csattant a BAZ megyei településen és a férfi életveszélyesen megsérült
Egy ittas férfi többször is azt kiabálta, hogy szerelmes a gyanúsított 13 éves fiába és nem tud nélküle élni. A figyelmeztetés nem hatott, a hatalmas pofon viszont túl nagyra sikeredett, közvetetten életveszélyes sérülést okozott a bántalmazott férfinek.
Tovább olvasomEgy számítógép kábelével akarta megfojtani élettársát a BAZ megyei nő
Majdnem sikerült is neki, majd egy késsel támadt rá és áldozata hasa felé szúrt. Bár megsebesítette, a férfi szerencséjére mindkét támadást túlélte.
Tovább olvasom